Vitorlával a drogfüggés ellen

XXII. LIONS CUP pécsi hajójának indulása a Lions iránti elkötelezettség mellett szerveződött a barátság kötelékén keresztül, amit a vitorlázás szeretete már jó pár éve összekovácsolt. Rátermettségét mindvégig, ha minimális változásokkal is-, de az élbolyban vitorlázva bizonyította.
Megérkezve Murter Hramina kikötőjébe túlestünk az ilyenkor szokásos adminisztrációs körökön és birtokba vettük a hajónk egy 2016-os építésű Bavaria 41 Cruiser és nemes egyszerüséggel az „57” nevet viselte. Teljes hossza 12,33, legnagyobb szélessége 3,95 méter. A 17,11 m magas árbocára 78 volna… hisz az id,9 m2 vitorla felületet tudtunk felhúzni. Nem is nagyon volt olyan pillanat, amikor több vitorlára vágytunk volna, hisz az időjárás még izgalmasabbá tette a versengést.
A délről közeledő frontot a versenyvezetőség úgy próbálta kikerülni, hogy minden ceremóniát és parolát mellőzve két órával korábbra hozta a startot. Rövid motorozást követően kiértünk a Murteri-csatornába, ahol felszereltük a hajót és lázasan elkezdtük a fordulókat gyakorolni. Mire a versenyrendező hajó és a mezőny második fele is kiért, mi már szerencsére összehangolt fordulókat tudtunk bemutatni. Mindenkit, megnyugtatott, hogy minden feladat gördülékenyen ment, minden szükséges posztra találtunk egy rátermett embert.
A rajtvonal a Murvenjak és a Mali Skoljic szigetecskék között volt. Az eső hol szemerkélt, hol megpihent, szerencsére a verseny egész ideje alatt elkerültek bennünket a nagy zivatar cellák, ami végig fenyegette a verseny lebonyolítását.
A rajt pillanatában a szél 12-14 csomós volt, ami egy kellemes utazótempót biztosított. A jó rajtot követően egy kb. 4 km-es cirkáló szakasz végén megkerültük a Maslinjak szigetecskét a nap első pályajelét. Elindultunk majdnem északi irányba, ami „tengelyes” hátszelet jelentett. Egy kicsit pillangózva, egy kicsit raumolgatva értünk fel a 2. és a 3. pályajelet jelentő Mala- és Vela Artica szigetecskékhez. legnagyobb megelégedésünkre a teljes mezőnyt vezető, első 10 hajó között érkeztünk az átjáróhoz. Sajnos a szigetek takarásában helyenként teljes szélcsendben kellett manővereznünk és a helyismerettel rendelkező helyi skipperek közül többen elénk kerültek.
A forduló pont utáni új irányunk kb. 170 fok lett megcélozva a Visovac szigetecskét, amit bal kéz felől kellett elhagynunk, mielőtt a befutóra fordultunk volna. A szél újra stabilizálódott 15 csomó körül, ami egy éles félszeles menetben nagyon élvezetes vitorlázást tett lehetővé. A fordulópontig sikeresen „leküzdöttük” magunkat a középmezőnybe, sajnos a félszeles „lóversenyben” a 46 lábas hajók sebességkülönbsége érvényesült. A forduló után egy kicsit erősödött a szél, 18-19 csomóra, egy-egy befújásnál 20 csomós szelet is mutattak a műszereink. Az első szakaszhoz hasonlatosan cirkáló szakasz volt a befutó is. A csapatnak köszönhetően gyors fordulókkal tudtuk kihasználni a szél 15-20 fokos lengéseit, így a véghajrában sikerült több hajót magunk mögé utasítanunk. A Zminjak szigetecskétől délre elhelyezett célvonalat a becslésünk szerint a mezőny első harmadában tudtuk meghódítani.
Az első futam tapasztalatait igyekeztünk beépíteni a második futam taktikájába, de sajnos a szélerő növekedése és elfordulása kb. 50 fokos irányba áthúzta minden okoskodásunkat.
Hiába nőtt meg a szélerő, nagyon lyukassá és csíkossá vált. A rajtot megelőző percben teljes szélcsendben próbáltuk elérni a rajtvonalat. Néhány szerencséstől eltekintve a mezőny nagyobbik része a rajtlövést követő második percben tudta csak a versenyt hivatalosan is megkezdeni. Minden bosszantó késlekedésünk ellenére újra sikerült az első pályajelet az első tízben vennünk, de a hátszél szakasz elején egy gyengülésbe keveredtünk, Ezt kihasználva a nagyobb és magasabb árboccal rendelkező 46 lábas hajók közül 4-5 ki is használt. A pálya északi részéhez közeledve ugyan megkaptuk mi is a frissülést, de sajnos a forduló megint szélcsendesen zajlott és így a mezőny teljes egészében újra osztották a lapokat. Amikor ismét délre fordultunk, egy friss, helyenként már túl friss szélben cirkáltunk. Az odafigyelő kapitányok forduló nélkül tudták tartani a szükséges magasságot, a kevésbé szerencsések sok helyezést feladva fordultak legalább két feleslegeset…

A pálya déli részére érve nagyon csábító volt, hogy a Visovac szigetecskét elhagyva azonnal a célvonal felé vegyük az irányt, de néhány hajóval megpróbáltunk délebbre menni és egy stabilabb, friss szél reményében a nyíltabb vízterületekről kezdtük meg a befutó szakaszt. Az ötlet bevált, az érzéseink szerint 4-5 hajó megelőzésével a középmezőnyből sikerült megint az első harmadba küzdenünk magunkat. A sípszó másodszor is a futam sikeres teljesítését jelentette.
Boldogok voltunk, úgy éreztük, hogy kivitorláztuk, ami bennünk és a hajóban volt.
Mindenki mosollyal az arcán tért nyugovóra… hisz a versenyközleményekből kiderült estére, hogy az első futamban 2. a másodiknál pedig az 1. helyet szereztük meg a mi osztályunkban.
Éjfél magasságában viszont megérkezett az előjelzések főszereplője a Jugo. Rövid bevezetéssel, hatalmas esővel és a védett kikötőben is 50 csomós széllel tombolt. Amíg 5 perc alatt a kapitány ellenőrizte a köteleket és a hajó mellett álló hajókat sikerült bőrig áznia úgy, hogy közben az esőcseppek csípték-verték, hisz olyan sebességgel csapódtak a testének, arcának.

A Jugo egy kicsit megszelídült, de még a reggeli órákban is úgy fújt, hogy a versenyrendezők a hajók biztonsága érdekében halasztották a futamot. Ebben a helyzetben ha nincs több futam a pécsi hajó kategóriájában az első. De aztán újabb rajt és folytatódhatott a küzdelem. Itt már tudtuk, hogy a 62-es hajó az akit figyelni kell és akivel folyik a küzdelem. Az eredmény ezen a napon is megismétlődött csupán a sorrend lett fordított. Az eredmény minden édessége a hajó és a csapat teljesítménye az előzetesen kitűzött célok messze túlteljesítése mind-mind nagyszerű érzésekkel ajándékozott meg mindannyiunkat,
Vegyes érzések uralták a nap hátralévő részét, hiszen hosszú pillanatokig érezhettük a győzelem izét a szánkban, ami lassan megkeseredett… de… És ez az apró de…
Mivel pontazonossággal nyerte a Bavaria 41 Cruiser osztály első helyét a „62” és a mi „57” hajónk, az elsőséget a szabálykönyv „javuló eredmény”-ről szóló magyarázata adja.
Igy mi „csak” a 2. helyre szorultunk.
A búcsúvacsorán viszont már széles mosollyal gratuláltunk és fogadtuk mi is a gratulációkat. Az ezüstéremmel járó kisplasztika egy dolgot biztosan üzen…
Az előző évek alatt megszerzett 3. 4. és 2. helyezés után… JÖVŐRE VISSZATÉRÜNK!!!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Az Első Győri LC Charter Night ünnepsége2026. április 28. 15:00 Zónatalálkozó Sopronban
2026. március 26. 21:00 Készülünk a Békeposzter pályázat díjátadó ünnepségére
2026. március 23. 17:00
Club híreink
PELC jótékonysági koncertje2026. június 07. 18:00 Hajóban a PELC legénysége
2026. április 23. 10:00 Szappankészités lionokkal
2026. március 10. 18:00
Lions szövetség eseményei
Club események
Hangok egy új horizontért - Jótékonysági koncert egy nemes célért2026. június 07. 18:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Pécsi Első Lions ClubAdószámunk:
19031192-1-02
Számlaszám:
10300002-13416136-00014901
cím: 7625 Pécs,
Antal utca 13. 2.a.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.