Színház a lionokkal
2022. november 25-én, pénteken teltházas színházi előadásra invitálta pártoló barátait a Pécsi Első Lions Club. A A Pécsi Nemzeti Színházzal közös rendezvényre, szinte pillanatok alatt elkeltek a PNSZ Kamaratermében megrendezésre kerülő „Teljesen idegenek” című vígjáték, főpróbájára meghirdetett jegyek.
Célként tűzte ki a PELC, hogy a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika Onkológiai osztályán lévő beteg gyermekek gyógyulását támogassa egy speciális testösszetétel vizsgáló berendezés megvásárlásával, e célját a PNSZ azonnal támogatta.
Az előadás előtt Hajdu Kata elnök asszony köszöntőjében elmondta és megköszönte a jelenlévőknek, hogy jegyvásárlásukkal 420.000,- Ft gyűlt össze, melyhez Horváth János úr az Y Cégcsoport tulajdonosa 250.000,- Ft egyéni adománnyal járult hozzá.
Így a rendezvény teljes bevétele 670.000,- Ft
amit dr. Tényiné dr. Csábi Györgyi professzor asszony a Gyermekgyógyászati Klinika igazgató-helyettes asszonya, köszönve elmondta, hogy ennek a műszernek milyen komoly jelentősége van az onkológiai gyermekek kezelésében, és hálásan köszönte a jelenlévők és a Pécsi Első Lions Club támogatását.
A Pécsi Nemzeti Sznház pedig remek előadásával felemelő és vidám estét szerzett minden jelenlévőnek.
Ennek a műszernek a megvásárlásának teljes összege remélhetőleg egy áprilisra tervezett báli rendezvény bevételével együtt teljes egészében sikerülni is fog.
Jó együtt lenni – még jobb együtt segíteni!
We - serve
A kapcsolodó videót az alábbi linken találhatják:
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Az Első Győri LC Charter Night ünnepsége2026. április 28. 15:00 Zónatalálkozó Sopronban
2026. március 26. 21:00 Készülünk a Békeposzter pályázat díjátadó ünnepségére
2026. március 23. 17:00
Club híreink
PELC jótékonysági koncertje2026. június 07. 18:00 Hajóban a PELC legénysége
2026. április 23. 10:00 Szappankészités lionokkal
2026. március 10. 18:00
Lions szövetség eseményei
Club események
Hangok egy új horizontért - Jótékonysági koncert egy nemes célért2026. június 07. 18:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Pécsi Első Lions ClubAdószámunk:
19031192-1-02
Számlaszám:
10300002-13416136-00014901
cím: 7625 Pécs,
Antal utca 13. 2.a.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.