Elfogadtuk-gyakoroltuk-megcsináltuk!
Nagy-nagy örömünkre vált!
Élvezettel és örömmel tanultuk a lépéseket és gyakoroltunk a Normandia Lions Clubban - velük együtt, közösen. Pártoló tagjuk Márfi Hajni vezette a táncórákat, ami élmény marad a három különböző országból éppen itt vendégeskedő cserediákjaiknak is. Az Ő fiatalos lendületük összeadva a közös szándékkal a zene sodrásával tényleg belülről csalt elő valami különlegeset.
Hiszen ez a tánc tényleg más, ha kipróbálod meglátod!
Az eredeti tánc koreográfusának összefoglalója, a kihívás lényegéről:
"A boldogságot akartuk megmutatni. Az afrikaiak, főleg az angolaiak egyszerűségét. Azt, hogy lehetséges a boldogság, még akkor is, ha semmid nincs, vagy ha olyan időket élünk, mint most a világjárvány kellős közepette.”
Gyakorlásunk felvételeit nagyon vidám hangulatban vettük fel pécsi társklubunknál a Normandia Lions Clubnál.
Hiszünk a zene, a tánc és a kultúra összetartó erejében, és ezzel a videóval mi is szeretnénk vidám perceket szerezni és köszönetet mondani mindenkinek, aki a járványhelyzetben erőn felül teljesített.”
A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége által támogatott, 10 városban működő Lionok közreműködésével elkészült a csatolt videófilm is.
https://www.facebook.com/gusztav.boronkay/videos/4794567150557877
A Jerusalema a dél-afrikai Master KG és Nomcembo dala. Több mint 360 millióan hallgatták meg a világban. A lépéseket sok száz baráti társaság, munkahelyi közösség tanulta meg, majd töltötte fel a videókat a közösségi oldalakra
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Az Első Győri LC Charter Night ünnepsége2026. április 28. 15:00 Zónatalálkozó Sopronban
2026. március 26. 21:00 Készülünk a Békeposzter pályázat díjátadó ünnepségére
2026. március 23. 17:00
Club híreink
PELC jótékonysági koncertje2026. június 07. 18:00 Hajóban a PELC legénysége
2026. április 23. 10:00 Szappankészités lionokkal
2026. március 10. 18:00
Lions szövetség eseményei
Club események
Hangok egy új horizontért - Jótékonysági koncert egy nemes célért2026. június 07. 18:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Pécsi Első Lions ClubAdószámunk:
19031192-1-02
Számlaszám:
10300002-13416136-00014901
cím: 7625 Pécs,
Antal utca 13. 2.a.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.