Együttérzés látássérültekkel az oviban
A Pécsi Első Lions Club érzékenyítő programot szervezett a Nyugati Városrészi Óvoda Radnóti Miklós Utcai Tagóvodája kérésére. Örömmel készült klubunk 3 tagja: Horváth AnnaMária, Ribarics Ildikó és Kolbertné Erika a Fehér Bot Napjára már kidolgozott tematikát erre a korosztályra átdolgozva. Közel 100 gyermek részére összeállt egy 4 állomásos játékos feladatsor, amin keresztül szemléltette és segítette a látássérült életmód megismerését.
A program hitelességét erősítette a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete elnöke Bögyös Zoltán és segítője Morschauser Mónika is, akik saját példán keresztül prezentálták a segítségnyújtás módját. A fehér bot használatát, a segítség kérés és –nyújtás módját, melyet szinte minden gyermek ki szeretett volna próbálni. Bekötött szemmel apró gyermeki fehér bottal és vezetőként, segítőként egyaránt.

Ezek a gyermekek az életben adódó hasonló helyzetekkel találkozva már nem fognak tanácstalanul állni, mivel saját tapasztalásuk és emlékeik tárából biztosan megtalálják a megoldást. Kihívás volt egyik-másik gyermek számára, hogy a szemkötő alól ne kukucskáljon, de a játék öröme, kíváncsisága könnyűvé és remélhetőleg emlékezetessé tette számára a feladatokat.

Csukott szemmel labdázni? - Igen lehetséges! Csörgőlabdával nagy-nagy örömmel.
Kitapogatni a hasonlóan gömbölyded formákat? - alma, narancs, burgonya, nem is olyan egyértelmű.
Megkeresni a formákhoz illeszkedő helyet? - kitartással ügyes kis kezekkel gyakorolva, nagy örömmel.
Illatokat felismerni a mindennapi életből? – ismerős, de megfogalmazni könnyebb, amikor lekerül a szemkötő. Hihetetlen, de a szaglásnál is mekkora segítség a látásunk! Úgy gondolnánk, hogy csak az orrunkkal szimatolunk.

Ezekkel a játékos feladatokkal a szem letakarásával a többi érzékszerv, a hallás, tapintás, szaglás használatával egy másfajta „nézőpontból” tapasztalhatták meg a gyerekek a környezetüket.
Különleges élmény volt ez a nap mindenkinek. Gyermeknek felnőtteknek egyaránt!
A mesehallgatás, amit AnnaMária hozott és mind a 4 korcsoport számára egy kissé rájuk formálva mondott el a másságról, a kirekesztettség fájdalma, és a segítségnyújtás öröméről tette teljessé a programot.
Az óvónők saját készítésű ajándékkal és elismerő szavakkal köszönték a programot, ami a PELC tagjai számára is különleges élmény volt, mert minden gyermek egy csoda, ezt tapasztalhatták most is.
We - serve!
Mert segíteni jó!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Zónatalálkozó Sopronban2026. március 26. 21:00 Készülünk a Békeposzter pályázat díjátadó ünnepségére
2026. március 23. 17:00 Meghívó a lillafüredi Konvencióra
2026. március 15. 15:00
Club híreink
Hangok egy új horizontért - Pécsi Első LC jótékonysági koncertje2026. június 07. 18:00 Szappankészités lionokkal
2026. március 10. 18:00 Évkezdő klubülés
2026. január 06. 18:00
Lions szövetség eseményei
Club események
Hangok egy új horizontért - Jótékonysági koncert egy nemes célért2026. június 07. 18:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Pécsi Első Lions ClubAdószámunk:
19031192-1-02
Számlaszám:
10300002-13416136-00014901
cím: 7625 Pécs,
Antal utca 13. 2.a.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.