Büszkélkedünk
2023. május 19-én tartotta Lions Szövetségünk a 2022 – 2023 évi Konvencióját. Klubunkat Baán Béla a 2023 – 24 évi megválasztott elnök és dr. Farkas Zoltán alapító tag, volt klubelnök és volt kormányzó, PDG képviselte.
Klubunk alapításának 2020 évben volt a 30. évfordulója. A pandémia, a covid helyzet azonban meggátolta, hogy a szokott színvonalú megemlékezést szervezzünk. Szerényen, kevesebb vendéggel, szinte a magunk számára a megemlékezést, ahogy a pandemiás helyzet engedte megtartottuk.
A Kormányzóság részéről a klub vezetése által javasolt, a jó munkát elismerő okleveleket megkapták a tagjaink, de a Pécsi Első Lions Clubnak a 30 éves munkájának elismerésére nem került sor és a két 30. éves alapító tag is kimaradt a hosszú kitartó munkájuk elismeréséből.
A Pécsi Első Lions Club részére a tegnapi napon Koncsik István kormányzó átadta a klubunknak, az „Elismerő oklevelet”

Nagy büszkeséggel tesszük közzé, hisz ez az oklevél szól nem csupán annak a lassan 33 évnek, szól azoknak a volt és jelenlegi Lion tagoknak, akik:
Idézet az oklevélből:
„odaadó szolgálatot, cselekvő szolidaritást, a folyamatos megújulási, töretlen lendületet,
önzetlen segítséget és a széleskörű nemzetközi kapcsolatokat, amellyel a lions mozgalom hírnevét sikerrel vitték és terjesztették Pécs városában, hazánkban és határainkon túl egyaránt.”
Alapító tagunk dr. Farkas Zoltán szavai:
Engedjétek meg, hogy egy személyes megjegyzést tegyek.
Én már tudom, milyen 33 évig a jelmondatunk szerint „SZOLGÁLNI”
Van, volt és lesz benne lemondás is, de több volt a jóleső érzés,
hogy segítettem, segítettünk és ismét segítünk!
” segíteni adni, adni Jó! ”
Barátsággal ,
Dr. Farkas Zoltán
alapító tag
többszörös volt elnök
PDG volt kormányzó
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Az Első Győri LC Charter Night ünnepsége2026. április 28. 15:00 Zónatalálkozó Sopronban
2026. március 26. 21:00 Készülünk a Békeposzter pályázat díjátadó ünnepségére
2026. március 23. 17:00
Club híreink
PELC jótékonysági koncertje2026. június 07. 18:00 Hajóban a PELC legénysége
2026. április 23. 10:00 Szappankészités lionokkal
2026. március 10. 18:00
Lions szövetség eseményei
Club események
Hangok egy új horizontért - Jótékonysági koncert egy nemes célért2026. június 07. 18:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Pécsi Első Lions ClubAdószámunk:
19031192-1-02
Számlaszám:
10300002-13416136-00014901
cím: 7625 Pécs,
Antal utca 13. 2.a.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.