4. Pécsi Lions Est
Előadás a látásról a szürések fontosságáról, megelőzésről a Pécsi Első Lions Club soron következő beszélgetős programja.
A 2019/2020-as Lions évben sikeresen elindítottuk a Pécsi Lions Esték rendezvény sorozatunkat, melynek keretében olyan előadókat szándékozunk meghívni egy-egy beszélgetős estre, vagy egy előadás megtartására, amely az egészségmegőrzés, az egészséges életmód, és egyéb olyan témákhoz kapcsolódik, melyet szívesen hallgatnánk és hallgatnának meg kedves meghívott vendégeink is.
A 2019-es évben 3 nagysikerű előadáson voltunk túl, mikor 2020. márciusától a pandémiás világjárvány keresztül húzta számításainkat. Sajnos a többi tervezett előadásunkat ennek következtében sem tudtuk megtartani a 2020/2021-es Lions évben.
Ahogy lehetőség nyílt a Pécsi Lions Esték ismételt megszervezésére és megtartására, örömmel és elsőként hívtuk dr. Szava Éva szemész főorvos asszonyt, aki évek óta klubunk tiszteletbeli tagja és az általunk szervezett ingyenes szemészeti szűrő vizsgálatok szakorvosa is egyben.
Főorvos Asszony brillírozott, rengeteg esettanulmányból csemegézett, nem csak általánosságokban beszélt, ott helyben válaszolt a feltett konkrét egyedi és a témába vágó izgalmas kérdésekre , ezáltal fantasztikus előadáson vettek részt azok, akik időt tudtak szakítani ebben a rohanó világban, és eljöttek a Szent György Fogadóba a meghirdetett előadásra.
Akik pedig tudtak maradni, az előadást követően, egy kellemes vacsorát fogyaszthattak el, és beszélgettek este 8 óráig. A programon mindenki fantasztikusan érezte magát. Köszönet érte a támogató főorvos asszonynak dr.Szava Évának.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Az Első Győri LC Charter Night ünnepsége2026. április 28. 15:00 Zónatalálkozó Sopronban
2026. március 26. 21:00 Készülünk a Békeposzter pályázat díjátadó ünnepségére
2026. március 23. 17:00
Club híreink
PELC jótékonysági koncertje2026. június 07. 18:00 Hajóban a PELC legénysége
2026. április 23. 10:00 Szappankészités lionokkal
2026. március 10. 18:00
Lions szövetség eseményei
Club események
Hangok egy új horizontért - Jótékonysági koncert egy nemes célért2026. június 07. 18:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Pécsi Első Lions ClubAdószámunk:
19031192-1-02
Számlaszám:
10300002-13416136-00014901
cím: 7625 Pécs,
Antal utca 13. 2.a.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.