2021-22 év zárása a Pécsi Első Lions Clubnál
A Pécsi Első Lions Club évzáró taggyűlésén a Lions himnusz elcsendesítő dallamai és dr. Farkas Zoltán immár 32. éve alapító tag köszöntése után új tagot avathatott a klub.
Bartáné Kormos Márta 25. tagtárs immár nem csak vendégként, hanem az Etikai kódex fogadalmával teljes jogú tagként fogja látogatni és erősíteni a klub munkáját.
Emlékeztek némán a már elhunyt lion társaikra is, akik már nem lehetnek velünk.
Elnökasszony Hajdu Kata és a tisztségviselők beszámolója szinte meglepően hosszú felsorolással rengeteg jószolgálati eseményt elevenített fel, amit a pandémia gúzsba kötöttsége ellenére a klub tagsága végzett ebben az évben.

A beszámolókat követően egyhangú szavazással bízták meg ennek a lions évnek a tisztségviselőit a következő évben is a megkezdett munkájuk folytatására, és a pandémia miatt elmaradt programok megvalósítására.
Ezután a We serve, az Év Lionja, a Jószolgálati nagykövet emléklapok, és a kitűzők átadását követően jubiláló tagtársak emlékokleveleit adta át elnökasszony. Számára meglepő módon a tagság róla sem feledkezett meg.
Az ebédet követő kötetlen beszélgetéssel zárult ez az igazán eseménydús lions év.
We serve – Szolgálunk!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Az Első Győri LC Charter Night ünnepsége2026. április 28. 15:00 Zónatalálkozó Sopronban
2026. március 26. 21:00 Készülünk a Békeposzter pályázat díjátadó ünnepségére
2026. március 23. 17:00
Club híreink
PELC jótékonysági koncertje2026. június 07. 18:00 Hajóban a PELC legénysége
2026. április 23. 10:00 Szappankészités lionokkal
2026. március 10. 18:00
Lions szövetség eseményei
Club események
Hangok egy új horizontért - Jótékonysági koncert egy nemes célért2026. június 07. 18:00
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Pécsi Első Lions ClubAdószámunk:
19031192-1-02
Számlaszám:
10300002-13416136-00014901
cím: 7625 Pécs,
Antal utca 13. 2.a.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.