Advent 2019
A Rotary Club a Nádor szálló homlokzatán kialakította az ország legnagyobb adventi naptárát ahol advent minden napján felvillan egy ablak a támogatások eredményeként. A Pécsi Első Lions Klub idén a 23-as ablakot vásárolta meg bezárva ezzel az adventi ünnepsorozatot.
A Pécsi Rotary Club hagyományaihoz híven idén is megszervezte a Rotary Advent jótékonysági ünnepségsorozatot a Széchenyi téren. Ennek keretében az Adventi időszak mind a 24 napján más-más rászoruló tehetséges gyermeket támogattak 100-100 ezer forinttal.
A támogatás helyi cégek és pécsi polgárok felajánlásával valósul meg, melyhez idén is kapcsolódott a Pécsi Első Lions Club, ezzel is támogatva a Pécsi Rotary Club kezdeményezését a sokéves jó kapcsolat fenntartása mellett.
Választásunk az Pécsi ANK Müvészeti iskolájának diákjára, Tolnai Rebekára esett, akit két testvérével együtt édesanyja egyedül nevel nehéz anyagi körülmények között.
Rebeka zenei tehetsége mellett az iskolában is kíválóan teljesít, ezt az ünnepélyes műsor keretében osztályfőnöke is méltatta.
Támogatottunk zenei tanulmányai folytatásához elengedhetetlen a segítség, hiszen egyszerre több hangszeren is kiváló eredményeket ér el hazai és nemzetközi versenyeken. Ezzel öregbítve iskolájának és városunknak hírnevét.
A Rotary Club a Nádor szálló homlokzatán kialakította az ország legnagyobb adventi naptárát ahol advent minden napján felvillan egy ablak a támogatások eredményeként.
A Pécsi Első Lions Klub idén a 23-as ablakot vásárolta meg bezárva ezzel az adventi ünnepsorozatot.
Sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt a műsort szükebb körben a Nádor Galériában tartottuk meg. Az ajándék átadása után Rebeka iskolája színvonalas műsorral kedveskedett a jelenlévő közönségnek, sokunk szemében könnyeket csalva.
Galéria kategóriák
Lions szövetség hírei
LIONS Kormányzói Bál - 20242024. február 17. 19:00 Trijumelage 2023 - Jószolgálati lovas program Franciaországban
2023. szeptember 29. 13:00 Kecskeméten rendezik meg az Első LIONS Horgász Csapatversenyt
2023. szeptember 05. 13:00
Club híreink
Tanulmányi támogatás a PELC-től2023. november 29. 16:00 Műszer ami segíti a csodák születését
2023. november 28. 11:00 Pécsi Első Lions Club a Rolling Basketen
2023. november 04. 13:00
Lions szövetség eseményei
Évközi Konvenció2023. december 09. 10:00 III. Kabinetülés (Wanatka Központ)
2024. február 03. 10:00 Kormányzói bál
2024. február 17. 18:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Pécsi Első Lions ClubAdószámunk:
19031192-1-02
Számlaszám:
10300002-13416136-00014901
cím: 7625 Pécs,
Antal utca 13. 2.a.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.